patakianiko@parbeszedmediacio.hu

Párkapcsolati mediáció – amikor a „mi” veszélybe kerül

Nem a szerelem tűnt el, csak a közös nyelv – segítek, hogy újra megtaláljátok…!

Emlékszel, amikor még minden apró dolog közös poénra végződött?

Amikor a hétvégi bevásárlás is mini-kalandnak számított?

Most meg… mintha minden mondatból vita lenne?

A párkapcsolati mediáció arra való, hogy ebből a feszült, békétlen zónából újra eljussatok oda, ahol meghalljátok egymást — és találtok valódi megoldásokat.

Nem terápia, nem végtelen beszélgetéssorozat. Ez egy jól körülhatárolt, gyakorlati folyamat, ahol én, mint pártatlan harmadik fél segítek:

Miért működik?

A párkapcsolati mediáció során partnerként vonom be a feleket a közös megoldáskeresésbe. Nem az egyik fél diktál, nem a másik „győz” – hanem közösen alakítjátok ki azt az új szabályrendszert és működési keretet, amit mindketten elfogadtok.
A párkapcsolati mediáció nem csodaszer – de valódi, gyors és hatékony változást lehet elérni vele.

És ki tudja? Lehet, hogy újra jöhetnek a nyugodt, közös pillanatok és azok a mosolyok, amikre már régóta vágytok.😊

Tipikus helyzetek, amiben segítek

Biztonságos tér

Nyugodtan elmondhatjátok, mi bánt – ítélet nélkül.

Tolmácsolás két nézőpont között

Nemcsak a szavak, hanem a mögöttük rejlő érzések is célba érnek.

Fókusz a jövőn

A múlt hibái helyett a közös megoldásokra koncentrálunk.

Felelősségvállalás

Mindketten meglátjátok a saját szerepeteket, és tesztek a változásért.

A párkapcsolatban a változás természetes része az együttélésnek – de nem kell egyedül megküzdenetek vele, hiszen a mediáció során támogatást és biztonságos közeget kaptok a nehézségek közös feldolgozásához.

Mire jó?

Hogyan zajlik a folyamat lépésről lépésre?

Ez nem varázslat, de néha annak tűnik íme, hogyan jutunk el együtt a vitától a „Végre egyetértünk!” -ig.

Kapcsolatfelvétel

Első beszélgetés, hogy megnézzük: ez a te utad-e.

Mediációs megállapodás

Játékszabályok + biztonságos tér rögzítése.

Mediációs ülések

Mindenki szót kap, tisztelettel és őszintén – akár együtt, akár külön.

Megállapodás kialakítása

Konkrét terv, amit mindenki elfogad.

Utánkövetés (opcionális)

Finomhangolás néhány hét múlva.

Új egyensúly

Kevesebb vita, több nyugodt beszélgetés – újra működik a kapcsolat.

Gyakran ismetelt kerdesek

Kiknek szól a párkapcsolati mediáció?

Pároknak, akik kommunikációs nehézségekkel, visszatérő vitákkal, döntési helyzetekkel
vagy konfliktusokkal küzdenek – akár együtt élnek, akár külön.

Ez minden kapcsolatnál más. Van, ahol néhány alkalom már kézzelfogható változást hoz,
más pároknál hosszabb folyamatra van szükség. Az első találkozón közösen vázoljuk fel a
menetrendet.

Előfordul, hogy az egyik fél bizonytalan vagy ellenáll. Ilyenkor lehetőség van egyéni
beszélgetésre is, hogy megértsem az aggodalmait. A mediáció csak akkor működik, ha
mindkét fél kész részt venni – de sokszor egy nyugodt, biztonságos beszélgetés meghozza a
nyitottságot.

Természetesen. A mediáció alapja a bizalom és a titoktartás. Ami az alkalmakon elhangzik,
az köztünk marad – kivéve, ha jogszabály írja elő, hogy lépnem kell.

A mediáció nem csak a kapcsolat megmentését szolgálhatja, hanem segíthet a békés
elválásban is. Fontos, hogy a folyamat mindkét fél számára tiszta, kiszámítható és méltányos
legyen – legyen szó közös jövőről vagy tiszteletteljes lezárásról.

Az első, helyzetfeltáró alkalom díja 17 000 Ft / 2 fő / 60 perc, a további üléseké 25 000 Ft / 2
fő / 90 perc. A folyamat hosszát és így a teljes költséget mindig előre, közösen tervezzük meg,
hogy átlátható és kiszámítható maradjon. Az egyéni konzultáció díja 12 000 Ft / 50 perc.

Ha a „mi” most egyre inkább „én” és „te” lett, itt az idő, hogy visszataláljatok egymáshoz — békésebben, tisztábban, őszintébben. Én végig mellettetek leszek ezen az úton.

Mi nem a párkapcsolati mediáció?

Nem én döntök helyettetek, és nem mondom meg, mi a „jó” vagy „rossz” út.
Az én feladatom a folyamat irányítása, a döntés viszont mindig a Tiétek marad.